Szeptember elsejétől változik a spamekre vonatkozó törvényi szabályozás
Az Országgyűlés által elfogadott, és 2008. június 28–án kihirdetett, a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló 2008. évi XLVII. törvény szeptember elsejétől érdemi változásokat vezet be az elektronikus hirdetésekre vonatkozó törvényi szabályozásban.

2008
09.10

Telefonáljon olcsóbban!

A fogyasztók érdekében újabb lendületet vehet a hangpiaci verseny

thumbnailAz NHH Tanácsa tovább csökkenti a vezetékes összekapcsolás díjait A Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) Tanácsának legfrissebb határozatai nyomán több mint húsz százalékkal csökkennek a jelentős piaci erejű vezetékes szolgáltatók referencia-összekapcsolási díjai, így egyebek mellett a hívásindítás és -végződtetés nagykereskedelmi árai is – jelentette be az NHH.

A versenyélénkítés érdekében az NHH Tanácsa még 2007-ben kötelezte a jelentős piaci erejű szolgáltatókat (Emitel, Invitel, Hungarotel, Magyar Telekom, Monortel), hogy jóváhagyásra nyújtsák be a híváskezdeményezésre és hívásvégződtetésre vonatkozó referencia-összekapcsolási nagykereskedelmi ajánlataikat. Miután ez megtörtént, a Tanács júniusban közzétette új határozattervezeteit, melyekben jelezte, hogy a vezetékes forgalmi díjakat és az egyszeri tételeket is jelentősen, esetenként akár 40-50 százalékkal csökkenti.

Miért lesz ez jó az Ön cégének?

Nézze meg a mi 3Phone szolgáltatásunk díjait, és döntse el Ön!

KIEMELT Szolgáltatásaink:


3Domain

A 3C Kft. számos nemzetközi domain regisztrátor cég szolgáltatója. Cégünk teljeskörű és megbízható szolgáltatást kinál a .hu, .com, .eu és más domain bejegyzéséhez.


3VPN

Virtuális magánhálózati szolgáltatásainkat azon cégek részére ajánljuk, amelyek irodáik, telephelyeik közt költséghatékony adatkommunikációs kapcsolatot kívánnak létrehozni.

3Net

Az Infonet Services Corporation a BT Group plc csoport tagjaként elsődlegesen multinacionális cégeknek és nemzetközi kapcsolatrendszerben működő szervezeteknek biztosít világhálózati adatátviteli szolgáltatásokat.